Szerdán megnyílt a 10. Varázslatos Magyarország természetfotó-kiállítás Budapesten

Szerdán megnyílt a 10. Varázslatos Magyarország természetfotó-kiállítás Budapesten

Megnyílt a 10. Varázslatos Magyarország természetfotó-kiállítás Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban szerdán, az eseményen átadták a 2019-es fotópályázat díjait is.

A pályázat első díját Potyó Imre természetfotós, a második díjat Daróczi Csaba kapta, a szakmai zsűri a harmadik helyezést Litauszki Tibornak ítélte.

A szerdán megnyílt tárlat a 2019-es pályázat legsikeresebb természetfotósainak 130 fotóján keresztül mutatja be nemzeti parkjaink különleges világát. A tárlaton tájképek, állatok mindennapi életének képei, művészi ábrázolások szerepelnek. A fotókiállítás augusztus 18-ig látható.

A hazánk tájait megörökítő természetfotósok munkáik révén nemzeti identitásunk egyik fontos alapját is adják, hiszen elköteleződésükkel, kitartásukkal a számunkra kedves tájakat örökítik meg – fogalmazott Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára. Hozzátette, a természetvédelem szoros együttműködést igényel, hiszen részt vesz benne többek között a kormányzat, a helyben élők, a helyi gazdálkodók, a múzeumok, a szakértők és az önkéntesek is.

Estók János, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója kiemelte: céljuk, hogy a múzeum minél több környezetvédelmi témájú kiállítást szervezzen a jövőben. Hozzátette, a természet és a kultúrtáj együvé tartoznak, egységben kell kezelni őket, ehhez a stratégiához pedig szakmai vitákra és az érintettekkel való párbeszédre van szükség.

Gaál Péter, a Varázslatos Magyarország kezdeményezés alapítója kiemelte, hogy az elmúlt tíz évben szoros kapcsolatot alakítottak ki a magyarországi nemzeti parkokkal és a Magyar Mezőgazdasági Múzeummal is. A pandémiás helyzet miatt a jubileumi, 10. évforduló elmaradt, ezt jövő márciusban tervezik megtartani.

Az idei fotókiállításra egy, a témában készült dal is született, a produkcióban közreműködtek többek között Lábas Viktória, Trokán Nóra, Buzás Bence és Puskás Péter előadóművészek – hangzott el.

mti