Modernebb lesz a kaposvári Színház park

Modernebb lesz a kaposvári Színház park

A Csiky Gergely Színház októberben befejeződő rekonstrukciójával párhuzamosan, kétszázmillió forintból korszerűbb lesz a teátrum melletti park is Kaposváron – mondta a település polgármestere.

Szita Károly (Fidesz-KDNP) a helyszínen, sajtótájékoztatón – utalva arra, hogy a színház kilencmilliárd forintos beruházás eredményeként október 23-án újra megnyílik a nyilvánosságnak – nyomatékosította: „lesz egy elegáns színházunk, nem hagyhatjuk ezáltal a parkot sem”. A politikus magyarázata alapján az 1933-ban kialakított Színház park fontos felújításon még nem esett keresztül, útjainak burkolatai és padjai elavultak, szökőkútjainak látványa elmarad attól, melyet a hely adottságai lehetővé tehetnének.

Komor Zoltán, az önkormányzat beruházási ügyintézője közölte, új burkolatot kapnak a gyalogutak, a lépcsők, lesz tereprendezés, növénytelepítés, megmetszik a százéves fákat, rózsalugast hoznak létre. Felújítják a szökőkutakat, több mint ötven új padot helyeznek ki, korszerűsítik a vízelvezetést és a világítást, a beteg, menthetetlen fákat kivágják és újakat ültetnek helyettük – tette hozzá az ügyintéző.

mti