A magyar űrkutatás és űrtevékenység több évtizedes múltját és jelenét ismerteti a Magyarország és a világűr című kötet, amely több mint hetven szakértő anyaga alapján készült.
„Ha ma lekapcsolnánk a világűrben funkcionáló berendezéseket, a világgazdaság és társadalmaink összeomlanának. A kommunikáció, a navigáció, a meteorológia, a földmegfigyelés elképzelhetetlen űrtevékenység nélkül. Az űreszközök mára a kritikus infrastruktúra részét képezik, így védelmük kiemelten releváns feladat. Az emberiség erőteljesen fokozni fogja űrtevékenységét az jövőbeni évtizedekben is. A cél az, hogy ebben a folyamatban Magyarország még mindig érdemben vállaljon szerepet, amint tette ezt az űrkutatás hajnala óta” – írja Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a frissen megjelent kiadvány fülszövegében.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) patronálásával megjelent kötet közel három évig készült Simon Tamás főszerkesztő vezetésével.
Alkotói nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint naprakészen bemutatni a világűr kutatását, emellett az űrtevékenység leglényegesebb alkalmazásait, méghozzá mindezt magyar szemüvegen át – olvasható a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) Közleményében.
A gazdagon illusztrált kiadványban az emberes űrrepüléstől kezdve a Naprendszer kutatásán és a magyar űripar csúcsteljesítményein át az űralkalmazások széles köréig több téma megjelenik.
A kötet különlegessége, hogy az egyes oldalpárokhoz részletesebb szakmai háttérinformációt magába foglaló weboldalak kapcsolódnak. Ezek a háttéroldalak a könyv lapjairól leolvasható QR-kódok segédkezésével közvetlenül elérhetők.
mti