Most először kerültek a nagyközönség elé azok az Francis Bacon portrék, amelyeket július elején fognak Londonban elárverezni. A brit festőművész két önarcképének létezéséről ugyan volt sejtésük a szakértőknek, hiszen azok egy fényképarchívumban megtalálhatók voltak. Ellenben a fényképmásolatoktól eltekintve senki nem látta az eredeti festményeket ezidáig. Az ír származású néhai művész festményeinek eredeti tulajdonosa azonban elhunyt és leszármazottai most az értékes műalkotások eladása mellett döntöttek. A tizenöt évvel ezelőttről származó Three Studies for Self-Portrait és a húsz évvel ezelőtti Self-Portrait festmények aukciós ára akár 6 milliárd forint fölé is kúszhat.
A két festmény témájában azonos, megjelenítési módjában ellenben nagyon különböző. Az 1975-ös Francis Bacon korábbi szeretőjének öngyilkosságát követően, karrierjének csúcsán született. A festő a képen jóval fiatalabbnak tűnik, bár már a hatvanas éveiben jár. Az 1980-ban készült Three Studies for Self-Portrait alkotáson a szerző megfáradtan ábrázolja önmagát. A Sotheby’s kortárs árverésén bemutatandó műalkotásokra, a londoni árverésen július elsején licitálható az érdeklődők. Figyelemre méltó adalék, hogy két évvel ezelőtt barátját és művésztársát, Lucian Freudot ábrázoló triptichonja, messze a várakozásokkal túl 142,4 millió dollárért kelt el egy New York-i árverésen. Ezzel minden idők legdrágább, árverésen értékesített műalkotása lett a Three Studies of Lucian Freud című festmény.