Kutatók kedden bejelentették, a galápagosi Espanola-szigeten élő óriásteknősöket sikerült visszahozniuk a kihalás széléről. A hüllőpopuláció eléggé megerősödött ahhoz, hogy magára hagyhassák.
Az öt évtizeddel ezelőtt csupán 15 fős szárazfölditeknős-csoport mára 1000 egyedet számlál és képes az önfenntartásra – írja a PLoS One folyóiratban megjelent tanulmányában a csapat. James Gibbs, a vizsgálat vezetője elmondta, a kihalás széléről sikerült visszahozniuk a fajt, és most már tud gondoskodni magáról.
A Csendes-óceánban az Ecuadortól 1000 kilométerre nyugatra elterülő Galápagos-szigetvilág szokatlan élőlények csoportjainak otthona, amelyek 1835-ös látogatását követően elősegítették Charles Darwin természetes szelekció vezérelte evolúciós elméletének kidolgozását.
A galápagosi óriásteknősök Espanola-szigeti alfaja (Chelonoidis hoodensis) teknőjével együtt eléri az egy méteres testhosszot. Egyedei 150-200 évig élnek, füvekkel és falevelekkel táplálkoznak a csapadékos, míg kaktuszokkal a száraz évszakban az alacsonyan fekvő sziklás földdarabon, amely csupán 60 négyzetkilométeres területet szolgáltat. Gibbs szerint a populáció az emberek érkezése előtt talán 5-10 ezer egyedet számlált.
„A teknősöket kalózok, bálnavadászok és más tengerjáró népek vadászták a 18-19. században – mondja Linda Cayot a Galápagosi Felügyelőség tudományos tanácsadója. – Élve gyűjtötték be őket, rakterükben felhalmozták, és a hosszú utak alatt így friss hús állt rendelkezésre. A szárazföldi teknősök egy évig is elélnek víz és táplálék nélkül, ezáltal friss élelem természetes forrását nyújtották az embereknek.”
A San Diegóból visszatelepített, Diego névre hallgató hím óriásteknős (Fotó: AFP) A San Diegóból visszatelepített, Diego névre hallgató hím óriásteknős (Fotó: AFP)
Gibbs szerint a teknősökről – kihaltnak hívén őket – szinte lemondtak, mire a szigeteket 1959-ben nemzeti parkként védelem alá helyezték. A hatvanas években összesen 14 egyedet találtak az Espanolán, 12 nőstényt és két hímet. Mindegyiket befogták, majd a San Diego Állatkertben találtak egy harmadik hímet. A tizenöt teknőssel szaporítási program égisze alatt építették újra a populációt, majd visszatelepítették a szigetre.
„Senki sem tudta, hogyan lehet a teknősöket fogságban szaporítani, és a világ legjobb állatkertjei is elbuktak. A Galápagosi Nemzeti Park jött rá a megoldásra, és nagy sikereket is könyvelhetett el” – mondja Gibbs.
Az Espanola-alfaj sikertörténete éles ellentétben áll a Pinta-szigeten élő, vele szoros rokoni kapcsolatban álló fajéval. 2012-ben a Magányos George néven ismert teknős elpusztult, miközben a kutatók hiába próbálkoztak szaporodásra bírni. Alfajának utolsó képviselője volt. (A galápagosi óriásteknősnek 11 életben lévő alfaja van, képviselői elérhetik a 250 kilogrammos testsúlyt.)
Annak ellenére, hogy az emberi eredetű fenyegetést az Espanola-szigeti teknős védelmében kiküszöbölték, kecskék képében továbbra is félelmetes ellenfele volt. Eme utóbbiak 90 évig éltek a szigeten, mígnem a hetvenes években eltávolították őket. Az emberek által behurcolt kecskék gyakorlatilag mindent lelegeltek, ami útjukba került, a teknősöknek élelmet nyújtó kaktuszok nagy részét is.
A valamikor füves szigetet mára fás vegetáció borítja, amely nem kedvez a teknősöknek. Gibbs szerint több száz évbe is telhet, mire a kaktuszok mennyisége eléri a korábbi szintet.
(forrás: hirado.hu)
