A bikacápák nemcsak igénylik a társaságot, hanem biztos, hogy meg válogatják azt – derítette ki egy új kutatás, amit az akár 3,5 méteresre és 200 kilogrammosra megnövő csúcsragadozókról készítettek.
Egy nemrégiben közzétett, Fidzsi-szigeteki tanulmány alapján a bikacápák társas kapcsolatokat formálnak ki: egyes cápák némely egyedeket előnyben részesítenek, másokat ugyanakkor elkerülnek – számolt be róla a The Guardian brit napilap. A tudósok 3000 cápás merülés adatait vizsgálták meg a Fidzsi-szigeteki Shark Reef Marine Reserve (SRMR) területén, a planéta talán legkeresettebb búvárparadicsomában. A merüléseket 13 év alatt hajtották végre, és közben 91 bikacápa viselkedését jegyezték fel. A cápákat jól meg tudták különböztetni külső jegyeik, példaként a hegek és a deformált vagy hiányzó uszonyuk alapján. A szakemberek változatos megoldású statisztikai megközelítéssel keresték a cápák közti olyan kapcsolatot, amelyeket a puszta véletlenen kívül más tényezőkkel is meg lehet magyarázni, és egyértelmű bizonyítékot találtak a hosszú távú kapcsolatokra.
„Úgy tűnik, hogy egyes bikacápák előnyben részesítik a hosszú távú társakat, ameddig másokat elkerülnek” – érvelt Juerg Brunnschweiler független svájci cápakutató, aki a kutatást megtervezte.
Thibaut Bouveroux, az amerikai Dauphin Island tengeri laboratórium felfedezője, a tanulmány vezető szerzője kijelentette: azért volt nagy jelentőségű ez a akadémiai kutatás, mivel a bikacápák társas viselkedésével kapcsolatban nem álltak rendelkezésre helyes ismeretek. Bouveroux korában azzal foglalkozott, hogy a tengeri emlősök hogyan és miért hoznak létre társas kapcsolatokat. Ebben a kutatásban a Fidzsi-szigeteki bikacápákra alkalmazta a korábbi ismereteivel szerzett ismereteit.
Brunnschweiler ugyanakkor a kutatás eredményeivel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy az értékeléskor figyelembe kell venni, hogy a cápákkal kapcsolatos adatok olyan merülésekből származtak, amikor csalétekkel csalták oda a ragadozókat.
Nem világos, hogy a cápák azért bukkantak-e fel közösen, mert „kedvelték” egymást, vagy csak véletlenül, esetleg a hasonló jellemvonásaik, példaként a bátorság és a kíváncsiság vonzotta oda őket. Mint Brunnschweiler megjegyezte, a megfigyelés fő hiányossága, hogy nem volt kontrollhelyszín, ennek értelmében nem tudták ellenőrizni, hogy vajon egy másik helyen is ugyanolyan vagy hasonló valószínűséggel jelentek-e meg közösen a cápák, mint az SRMR-nél.
Brunnschweiler alapján ugyanakkor a tanulmány szilárd kiindulópontja lehet a elkövetkezendő kutatásoknak.
„A jövőbeli tanulmányoknak azonosítaniuk kell az egyes cápák személyiségjegyeit, meg kell határozniuk, hogy az egyes tulajdonságok hogyan befolyásolhatják a csoportképződést, fel kell építeniük egy bikacápa-hierarchiát a rangsorok meghatározásához, ezután meg kell vizsgálniuk, hogy ezek a rangsorok mennyire időtállóak” – sorolta a feladatokat a szakember.
A bikacápák nem tekinthetők olyan társas fajnak, mint a tengeri emlősök vagy más szárazföldi fajok, példaként az elefántok vagy a csimpánzok. Úgy tűnik ellenben, hogy egyes egyedek képesek arra, hogy különbséget tegyenek és preferáljanak más egyedeket – hangoztatta Bouveroux.
A kutató alapján helytelen a bikacápákkal kapcsolatban a „barátság” kifejezést használni. Mint kifejtette: a kölcsönös „szeretetkapcsolat” emberekre igaz, állatokra ellenben nem alkalmazható.
mti
