Nyíregyházán már elérhető a Digitális Magyarország Program lakossági pályázata

Nyíregyházán már elérhető a Digitális Magyarország Program lakossági pályázata

A Digitális Magyarország Program keretében megnyílt az a pályázat, amelyben közel ötezer notebookhoz és ezer táblagéphez juthatnak a Nyíregyházán és a járásában élők – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára a nyírségi városban kialakított programiroda hétfői átadásán.

Solymár Károly Balázs elmondta, 2016 első félévének végére nem lesz a városban olyan háztartás, amely nem lesz képes hozzáférni a 30 megabites, szupergyors internethez. Hozzátette, hogy az eszközök szétosztásához időzítve 2016 tavaszán a digitális készségeket átadó képzések is elkezdődnek.

A beruházás keretében a Nyíregyházi Főiskola világszínvonalú, 10 gigabites hálózati kapcsolatot és száz százalékos wifi-lefedettséget kap, emellett 2016 végéig olyan informatikai fejlesztések valósulnak meg Nyíregyházán, amelyek az itt élők biztonságát és információhoz való jutását támogatják – közölte a helyettes államtitkár.

Emlékeztetett, a kormány és a Magyar Telekom 2014 februárjában írt alá partnerségi megállapodást, amelyben a Digitális Magyarország létrehozását vállalták. A megállapodás elsősorban azokat az embereket segíti, akik önerejükből nem boldogulnak és akiket leginkább veszélyeztet a leszakadás, ők európai uniós és hazai forrásokból juthatnak informatikai eszközökhöz és ehhez kapcsolódó ismeretekhez – foglalta össze Solymár Károly Balázs.

Hangsúlyozta, a Digitális Magyarország Program az emberek mindennapjait kívánja jobbá tenni, többek között elérhetővé teszi a szupergyors internetet, segíti az ügyintézést, a kapcsolatok ápolását, illetve digitális kompetenciákat is ad.

A fejlesztésben Nyíregyháza és járása „kiemelt szövetséges”, az itt élők vállalták, hogy segítséget nyújtanak a kormányzatnak a program bevezetésében és kipróbálásában, mely célra a kabinet összesen 1,7 milliárd forintnyi forrást biztosított – emelte ki az NFM helyettes államtitkára.

Kovács Ferenc, a nyírségi nagyváros Fidesz-KDNP-s polgármestere azt mondta, a belvárosban megnyitott programiroda átadásával egy időben indul el a mintaprojekt lakossági pályázata is. Nagy érdeklődésre számítunk, a cél az, hogy 2016 első félévében megvalósuljon a hálózatfejlesztés és az informatikai eszközök átadása – tette hozzá.

Szavai szerint a bárki számára könnyen elérhető pályázat azokat preferálja, akiknek lehetetlen, vagy túl nagy teher lenne a laptop vagy notebook megvásárlása, ezért elsősorban a nagycsaládosokat, a gyerekeit egyedül nevelő szülőket, a 45 év feletti munkavállalókat, a megváltozott munkaképességgel vagy fogyatékkal élőket, az aktív időseket, valamint a nyilvántartott álláskeresőket, közfoglalkoztatási programban résztvevőket támogatnák.

A kiírás szerint az eszközöket azok a 2015. szeptember 1-je óta változatlan, bejelentett állandó vagy tartózkodási lakhellyel rendelkező természetes személyek igényelhetik, akik Nyíregyházán, Napkoron, Apagyon, Sényőn, Nyírpazonyban, Szabolcson, Kálmánházán, Nyírteleken, Timáron, Kótajban, Nyírturán, Tiszanagyfaluban, Nagycserkeszen, Rakamazon, vagy Újfehértón élnek, háztartásuk egy főre jutó jövedelme pedig nem haladja meg a nettó 98 ezer forintot. A háztartásban egyedül élők esetében ez az összeghatár nettó 140 ezer forint.

A pályázat nyertesei digitális kompetencia-felmérésen vesznek részt; akik nem érik el a megfelelő szintet, azok kötelezően képzési programban vesznek részt. A nyertes pályázóknak emellett – a képzés megkezdését megelőzően – internet-előfizetést kell kötniük valamelyik szolgáltatóval, az eszközök használatához pedig három évig internet-hozzáférést kell biztosítaniuk.

A notebookok és a táblagépek az állam tulajdonában maradnak, az eszközöket a nyertes pályázók határozatlan ideig használhatják.

(MTI)