A 19. század végén az autók még a szárazföldön is csak alig boldogultak, de már akkor felbukkantak az első kétéltűek. Megnéztük, honnan indult ez az egész vízes dolog.
Vízi autó, vagy kerekes csónak. Az első ilyenekkel foglalkozóknak – nem is keveseknek – már a hőskortól az autó mozgásterének kiterjesztése volt a céljuk. Némelyik meglepően sikeres volt, több elsüllyedt, de kevés kivétellel az összes szerkezet csak próbálkozás, tanulmány, prototípus maradt. Néhány került csak sorozatgyártásba, leginkább a második világháború alatt, hadicélokra és egyetlen civilként, a híres Amphicar.
Oliver Evans angol gőzautó-specialista 1804-es Orukter Amphibolos gőz-kétéltűje után dokumentáltan a dán Magrelen merészkedett először vízbe belsőégésű autóval az Amphibiummal 1899-ben. Ezután a világ több pontján – Skóciában, Belgiumban, Svájcban, Franciországban és az USA-ban is – elindult az úszó autók evolúciója, több érdekes konstrukció is megjelent, az első jelentősebb – amire még a hadsereg is felfigyelt – a párizsi Jules Julien Ravaillier mérnök 1907-es Canot-Voiture-Touriste-ja.
A 20 lóerős Gontallier autóalvázából és egy csónakból összeépített szerkezettel építője egy ideig a Szajnán furikázott, aztán eladta Amerikába. 1909-ben, az USA-ban John A. Howell tengernagy Amphi II-esét egy tengeröbölben úsztatta meg minden baj nélkül. 1915-ben a sógoroknál Ludwig Zeiner barkácsolt össze két jó képességű járművet, és Bécsnél a Dunán mutatta be őket. A Hydro-Automobil-ra keresztelt gépekkel nemcsak az osztrák sajtó, az itthoni is (Tudomány-technika 1915. április) foglakozott.
Átpöfögnek a La Manche csatornán
A technológia csak a harmincas években engedte meg, hogy komoly szerkezetek szülessenek, 1935-ben a német gépész Jakob Baulig a Hanomag Kommissbrot törpeautó kéthengeres, 10 lóerős motorjával hajtott Land-Wasser-Auto-jával minden probléma nélkül átpöfögött a La Manche csatornán. A Calais-Dover közötti 34 km-t a lélekvesztő 8 óra 20 perc alatt tette meg, de előtte, 1933-ban jött Ulysse Texier de la Caillerie francia feltaláló – később a kétéltűek prófétájának is nevezték – La Cométe-je. A két hatalmas oldalkeréken és egy orrfutón egyensúlyozó szerkezetet 6 lóerő vitte és az egyik kerék lefékezésével lehetett kormányozni.
1935-ben ennek fődarabjaiból épült a nagyobb, lapátkerekes, La Licorne. Ezzel majdnem egy időben (1934-ben) Németországban az az óta legendává vált Hans Trippel mérnök bemutatta az SG-k (Schimmfähiger Geländewagen: úszóképes terepjármű) közül az elsőt. Az évek alatt több eltérő képességű prototípust is épített, Adler, DKW és Opel alvázakat meg motorokat használt, a legsikeresebb az 1937-ben készült SG6-os volt, ezt Hitlernek is megmutatták. A masinával a konstruktőr 1938-ban próbából, Nápolyból átúsztatott Capri szigetére.
Porsche rajzolta a legsikeresebb vízi autót
Az SG6-ból katonai változatot is faragtak és elindult a sorozatgyártása, de a Wehrmacht hamarosan lecserélte a könnyebb és fürgébb Volkswagen 166-osra, a Schwimmwagenre. A Ferdinand Porsche rajzolta konstrukció a történelem legnagyobb példányszámban készült vízi autója, 15 000-et gyártottak belőle. A kényszer meghozta az ihletet és a kreativitást, a háború alatt mindkét oldalon számos nagyon jó kétéltű született, de mi maradunk a civil transzportnál: Trippel a háború után is folytatta, 1949-ben jött ki az SK9, 1957-ben az Austin-motoros Marathon, 1959-ben az Alligator, és innen már egyenes út vezetett legjelentősebb munkájához, az 1961-ben vízre bocsátott Amphicar-hoz. 3878 készült belőle.
Trippel börtönben is ült, de sosem adta fel, még 81 éves korában, 1989-ben is előrukkolt egy modellel, az Opel Vectra motorjával és sebességváltójával mozgó Aqua-Terra-val. Sosem terjedtek el és nem is fognak, de biztosak lehetünk benne, hogy ebben a pillanatban is, valahol a világon, egy garázsban vagy sufniban készül a következő vízi autó.
(forrás: origo.hu)
