Oktatást segítő számítógépek a Boschtól – Negyven számítógéppel lett gazdagabb Hatvan

Oktatást segítő számítógépek a Boschtól – Negyven számítógéppel lett gazdagabb Hatvan

A Robert Bosch Elektronika Kft. ünnepélyes keretek között adta át Hatvan város vezetésének azt a 40 számítógépet, melyek a helyi oktatási intézményekben dolgozó pedagógusok munkáját segítik majd. A másfél millió forint értékű számítástechnikai támogatásnak az önkormányzati hivatal mellett a Bosch csoportoknak helyet adó Gesztenyéskert Óvoda és a Bosch osztályt is működtető Szent István Általános Iskola a kedvezményezettje. A hatvani Bosch gyár hosszú évek óta vállal aktív szerepet a régió oktatási színvonalának emelésében, az oktatási rendszer fejlesztésében valamint az iskolás és óvodás gyerekek életterének korszerűsítésében.

„Reményeink szerint a modern számítógépek és laptopok további komoly segítséget jelentenek a digitális tudás elterjedésében, a pedagógusoknak a tananyag szemléltetésében, a tudás átadásában, a gyerekeknek pedig a tanulásban és a fejlődésben.” – nyilatkozta Volker Schilling gazdasági ügyvezető igazgató.

A pedagógus a mindent tudó és megmondó ember helyett mára inkább mentor és segítő, hiszen az információt és a tudást már nem csak a tanár tudja és uralja. Az informatikai támogatások amellett, hogy nagyban hozzájárulnak a pedagógusok szakmai felkészüléséhez, azt is segítik, hogy a gyerekek minél előbb közel kerüljenek a számukra hasznos digitális tartalmakhoz, így informatikai fejlesztésük is még inkább biztosíthatóvá válik.

Az önkormányzat intézményeit több alkalommal támogatta a gyár informatikai eszközökkel. Az önkormányzati hivatalnak nyújtott géppark támogatás a hivatali dolgozók rugalmasabb munkavégzéséhez járulnak hozzá. „A Bosch társadalmi felelősségvállalása közismert, ennek a támogatásnak kiemelt célja az is, hogy a mindennapi önkormányzati munka segítésével közvetve a város polgárainak kiszolgálását is gördülékenyebbé tegyük.”– emelte ki Schilling.

(forrás: Bosch)

Kérjük kedvelje vagy ossza meg másokkal is:

Érdekes volt? Kérjük, ossza meg!

Email
Facebook
Google+
http://ivecorp.hu/oktatast-segito-szamitogepek-a-boschtol-negyven-szamitogeppel-lett-gazdagabb-hatvan">
Twitter