Magas színvonalú programokkal ünnepli évfordulóját a prágai cseh Nemzeti Galéria

Magas színvonalú programokkal ünnepli évfordulóját a prágai cseh Nemzeti Galéria

Világhírű képzőművészek – Aj Vej-vej, Andy Warhol és El Hadji Sy – alkotásainak bemutatásával emlékezik meg idén a prágai cseh Nemzeti Galéria megalakulásának 220. évfordulójáról.

Ennek apropóján a hétvégén a cseh Nemzeti Galéria az összes kiállítása díjmentesen volt megtekinthető és sokféle, felnőtteknek és gyerekeknek, fiataloknak szánt, színes kísérőrendezvényen szintén részt vehettek a kíváncsiskodók.

A galéria székhelyén, a Vásárpalotában hétfőn nyílik meg az a prezentáció, amely átfogó szortírozást ad Aj Vej-vej kínai képzőművész és emberi jogi aktivista monumentális műveiből. A Vásárpalota bejáratával szemben már pénteken felállították a hírneves Sárkányfejeket, de ezeket a Prágában tartózkodó kínai művész már-már azonnal letakartatta, hogy tiltakozzon a cseh kormányzat menekültekkel szembeni – szerinte embertelen és hibás – politikája ellen. A Sárkányfejek szombaton viszont már újra láthatóak voltak.

Szintén hétfőn tartják az ünnepélyes megnyitót El Hadji Sy szenegáli festőművész és kulturális aktivista műveiből. A performanszairól elhíresült művésznek ez az első kiállítása Csehországban. A festő személyesen ugyancsak részt vesz kiállításának megnyitóján ezután egy workshop keretében fiatal cseh művészekkel találkozik.

Andy Warhol (1928-1987), az amerikai pop-art legendás mesterének műveiből a Salma-palotában láthatnak szelekciót a kíváncsiskodók. Warhol ruszin nemzetiségű szülei az egykori Felső-Magyarországon Kassától nem messze laktak.

Mindhárom prágai prezentáció július elejéig nézhető meg.

A prágai Nemzeti Galéria elődje, az Obrazárna (Képtár) 1796-ban nyílt meg a korabeli hazafias érzelmű cseh képzőművészek egy csoportjának a kezdeményezésére, hogy esélyt nyújtsanak alkotásaik bemutatására a nagyközönségnek.

Az 1948-as kommunista hatalomátvétel után, 1949-ben, törvényt fogadtak el, melyet alapul véve a prágai Nemzeti Galéria hivatalos állami intézménnyé vált és ebben a pillanatban is ennek megfelelően funkcionál. A Nemzeti Galéria ma több prágai palotában állandó kiállításokon ismerteti a tulajdonában lévő cseh, valamint határon túli képzőművészeti alkotásokat, és mindemellett rendszeresen eltérő időszaki kiállításokat szintén rendez.

MTI