Kezdődnek a Köszönjük, Magyarország! program első előadásai

Kezdődnek a Köszönjük, Magyarország! program első előadásai

Kezdődnek a Köszönjük, Magyarország! program előadásai: szombaton a Turay Ida Színház művészei zenés szabadtéri esten várják a közönséget a Szarvasi Vízi Színházban – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.

A szombati előadás az orvosok előtt tiszteleg Köszönjük Magyarország, Köszönjük Orvosok! címmel. A zenés szabadtéri esten a Turay Ida Színház művészei közül mások mellett Sztárek Andreával, Détár Enikővel, Xantus Barbarával, Fehér Adriennel, Bódi Barbarával, Pásztor Mátéval, Kisfaludy Zsófiával és Bodor Szabinával találkozhat a közönség.

Vasárnap a gyógyszerészek, jövő héten az ápolók és mentősök kapnak kiemelt figyelmet, de szentelnek előadást többek között a kereskedelmi dolgozóknak, a tűzoltóknak, a pedagógusoknak, a takarítóknak és vasutasoknak is.

A közleményben felidézik: az Emmi kultúráért felelős államtitkársága május elején jelentette be, hogy 1 milliárd forint átcsoportosításával azonnali segítséget nyújt a független előadóművészeknek, amelyet nem segélyként, hanem feladatvállalás után, előlegként kaphatnak meg a művészek. A pályázatok az előadóművészet minden ágában sikeresek voltak, több mint 3000 művész kapott így segítséget. A korlátozások enyhítésével és a színházak, előadóhelyek újranyitásával a vállalt feladatok már teljesíthetőek, így országszerte kulturális programok indulnak, amelyeknek élére a Szarvasi Vízi Színház állt. A teátrum a 2020-as nyári évad első hónapját a helyt álló honfitársaknak szenteli, beleértve az egészségügyi dolgozókat, az orvosokat, az ápolókat, a mentősöket, a rendvédelmi dolgozókat, a rendőröket, polgárőröket és tanárokat. A színház a járványügyi szabályok szigorú betartásával, lehetőséget teremtve a támogatott művészek vállalt feladatainak teljesítésére, arra törekszik nyári évadnyitó előadásaival, hogy rávilágítson e szakmák képviselőinek kiemelkedően fontos szerepére.

Az ingyen látogatható előadások szombaton kezdődnek. A szabályok betartása miatt a színház csak korlátozott számú nézőt tud fogadni, erről bővebb információ a www.viziszinhaz.hu oldalon olvasható.

mti